Posted by Amikor a Nicsak, ki beszél folytatásában a még babakocsis Mikey punknak öltözve siet a molesztált babalány védelmére, akkor az egy mulatságos poén volt, és annyi. Amikor viszont az akármelyik tévécsatorna színes hírei között a bombázás és a korrupció után levezetésnek tündi-bündi babák illegetik magukat valamelyik tengerentúli nagyváros színpadán, azon már nem tudtam nevetni. (Ne keverjük ezt össze azzal, amikor hasonló 9-12 évesek leánykák világraszóló hangon énekelnek a bármelyik Got Talentben, mert ott a fényes ruha csak kötelező versenymez.)
Reménykedtem, hogy efféle hullám talán nem fogja verni a magyar hon partjait. (Vállalom a képzavart!) Hát, vesztettem. Felgyorsult az idő, ó, kárhozat… Egy gyerekekre szakosodott modellügynökség már most büszkélkedik, hogy ezrek jelentkeznek gyermekmodellnek, iskolájuk megtanítja őket a szép öltözködésre, a sminkre, a színpadi mozgásra (értsd: a kifutón), a frizura elkészítésére. Nyilván korán kell az ilyesmit megtanulni, hiszen az úszók, balett-táncosok is apró gyermekként kezdik. Itt is a legkisebb négyéves lehet, a kiskamaszkor (13) a gyerekség utolsó éve.
Sajnálom, nem tudok örülni. Nem azért, mert a divattervezők egyre vadabb ötletekkel hívják fel magukra a figyelmet, amin a FB olvasója csak röhög – vagy sopánkodik. Azok a szélsőségek elcsendesülnek, elfelejtődnek. De a kifutó (a macskajárda [catwalk], ez a szó számomra sokkal szemléletesebb) világa, maga a tömény mesterkéltség. Erre a bizonyság az utóbbi évek asztráltestű (=anorexiás), sápadt, bánatgyötört arcú modelljei. A műtermi divatfotózás – egyébként kemény munka – eredménye alig valamivel természetesebb.
A sokféle karaktert felvonultató gyerekek iránti igény bizonyára valódi, a nagy „divatmárkák keresnek gyermekmodelleket különböző feladatokra”. Ha ez így van, akkor a modellügynök a hiányzó terméket állítja elő. Ez a bajom: a gyermekmodell rövid lejáratú termék. Gyorsan elkopik, mindig szükség lesz utánpótlásra, gyakrabban, mint a felnőttekre.
A cég, amely korábban gyermek-szépségversenyeket is rendezett, már akkor visszafogottan nyilatkozott: semmi smink, semmi műviség. Mégsem nyugtat meg. Így is elég nehéz sors vár a gyerekekre – jelezték ezt a mostani diáktüntetés megszólalói. Ha a jövőképként már most a külsőségipar felé terelődik egy nem is túl kicsi sokaság, az jelzés, hogy másutt nincs számukra hely. Csak éppen a gyerekek, de főleg a szülők, képesek lesznek-e fölmérni, hogy milyen értékrendszert, fontossági sorrendet tanulnak meg ott.
Értelmiségi nyavalygás az enyém, amivel szemben ott áll az ügyesen megtalált piaci rés?
A gyerekmodelleknek van piaca, helye a piacon szintén, de ha a saját ivadékaimat kellene erre a pályára küldenem, semmiképpen nem pártolnám. Más kérdés, ha valaki semmi más lehetőséget nem lát a gyerek előtt, aki még jóképű, csinoska is, meggondolja-e ezerszer. Nem is a most a baj, hanem ami utána lesz – vagy nem lesz.
BJI