Tisztelt olvasó!
Ha veszed magadnak a fáradságot és egy törvényjavaslattal bíbelődsz, akkor nem árt, ha előtte (közben, utána) elolvasod az alábbi segédanyagot. A segédanyag elsősorban azoknak szól, akik most azonnal diktatúrázni kezdenek. Ez még nem a statárium kihirdetése, de benne van a lehetőség lebegő szelleme. „Felkoncoltatik” kifejezés nem szerepel benne. Belügyminiszter széleskörű végrehajtási hatáskört kap: egy személyben dönthet egész Magyarországról való távoltartás (kitiltás) alkalmazásáról, ami ellen fellebbezés nincs, csupán eljárási szabálytalanság támadható, de közigazgatási bíróság peres eljárás nélkül dönt. Ngo-k, civil szervezetek és támogatóik de facto fekete listázása.
Diktatúrázás ellenjavallt: 1. idegesíti a törvényhozókat, elsősorban a kormánypárt (és a Magyar Állam) vezetőit /Vezényló Tábornoktól a talpasig/, 2 Ne fesd a Tudjukkit/mit a falra, mert megjelenik. 3. Minden „szabályos”, és „jogszerű”, amennyiben paragrafusokat fogsz látni, és azokat olyan törvény fogja tartalmazni, melyet az általad szabadon megválasztott Országgyűlés a házszabály meghatározta módon és az alkotmány szerinti többséggel fogadott el.
Ha netán érdeklődsz a történelem iránt, utánanézhetsz Németország 20. századi választás-történetének, különös tekintettel, a tudósi megállapítások szerint még szabad, (utolsó szabadnak minősíthető) 1932. évi általános választásokra, és eredménytáblázatára. További ajánlás: Antall József magyar miniszterelnök szállóigeként idézett kijelentése: Tetszettek volna… Ha jól emlékszem: … forradalmat csinálni. Vagy: … választást nyerni. Mint ismeretes, régi római mondás szerint: Historia est magister vitae, azaz a Történelem az élet tanítómestere…
Mielőtt nekem esnél, hogy ez afféle demagóg beszéd, tájékoztatlak, hogy én elolvastam az itt, általam eredetileg ajánlott, hivatalos szöveget, de utóbb vagy csak a kormányzati honlap elérhetősége volt látható, vagy az általam írt szöveg elérhetőségét törölte a Facebook, netán mávalaki jótékony keze . (De a letölthető pdf-anyagot eléred a kormányzati honlapon.) És, hogy szavam ne feledjem, különböző fontos személyek közlése szerint, a fenti szöveg tárgyáról, a sajátos módon hivatalosan is Soros törvénycsomagról ún. társadalmi vita is lesz. Mint az oroszoknál, a szovjet időkben, amikor a Kreml minden neki fontos bármit „társadalmi vitára” bocsájtott, de a rendszer ön-felszámolásához (csődbiztos: a Kreml) erre már nem volt szükség.
Ha nincs ez a Stop Soros-plakátokkal oly szépen egybecsengő megnevezése a törvénycsomagnak, akár még akadhatna viccben „újszülött”, aki a „helyes válaszokra” kérdező nemzeti konzultációnak tálalt milliárdos „levelező pajtás” tapasztalatok után, még hitelt adna a társadalmi vita megcsillantott lehetőségének. De ha már úgyis tudom, hogy ez csak egy „Stop Soros”, akkor mi a búbánatnak törjem „vitán” a fejem. Mármint én. Meg még sok-sok „én”, ami már: „mi”. Az egyetértésre szólított (és kormányzati propagandával, a mi adóforintjainkból az alpári „felsőbbség” által kívánatos irányba hangolt) társadalom. Antall Józsefnek igaza volt: Tetszettek volna… Na jó, ne lázítsak: csak, tessenek kicsinyt elgondolkodni, aztán elmenni szavazni. Ha már egyszer (ha már, és még…) a fülkék is tartogathatnak forradalmat.
sp
Ha a dolog mélyére szeretnél ásni és teljes részletében megcsodálni ezt a politikai remekművet, akkor itt találod.
www.kormany.hu/download/c/9a/…/STOP%20SOROS%20TÖRVÉNYCSOMAG.pdf