Meseország kisborjúja meg a láda fos

Írta: Lana
Hol vót, hol nem vót, volt egyszer egy ember, aki hajdanán rendes ember hírében állt. Szórakoztatta a nagyérdeműt azokban az átkos időkben. No nem egy személyben, megfogadta az udvari bolondot, aki hétről hétre, estéről estére tükröt tartott az őt megbámulók elé és rájuk pirított. Ide nézzetek, ezek vagytok ti, piszkos kis csirkefogók, sunyi tolvajok, akik nem csak a festéket lopjátok ki a gyárból, meg a vasdarabokat, meg ami mozdítható, hanem ellopjátok az emberektől a jövőjüket. Azok a jónépek, akik akkor abba a bizonyos tükörbe néztek, nagyon jól szórakoztak, mert mindenki, de tényleg mindenki azt hitte, a tükörben nem magát látja. Abban az átkosban az emberek őszintén ártatlannak hitték magukat.
Pedig a tükör már akkor figyelmeztetett: az igazságból elveszett az i… Vagy ilyenket mondott: az országnak nem most lett rossz. Csak most vették észre…
Na sokan erről mit sem tudtak. A gyerekek nyáron építő táborokban dolgoztak, olykor iskola időben is kivezényelték őket szüretelni, de volt aki eljutott mindenféle .. hogy is hívták?… ja igen, úttörő, meg KISZ táborokba is. Az volt az ám az igaz móka! Sport, levegő, víz, szórakozás.. csupa vidámság volt a lelkecskémék élete ezidőtájt.
Nem is hiányzott az ifjúságnak semmi, minden megvolt a kis hegyekkel körbe ölelt országban. Más népekhez nem is igen vágytak, hiszen amit nem ismerünk, azért nem is áhítozunk.
Na de teltek az évek, változott, gyarapodott a kis ország, az udvari bolondot magához szólította az Úr, a rendezője pedig átképezte magát. Mindenhez értő, mindenbe belekotyogó politikai kisborjú lett belőle, olyan, aki állandóan a vezérbika lábát, s egyéb testrészeit nyalogatja. A vezérbika kis szürke marhákkal is körbeveszi magát, sőt, aranyborjak sokasága legel körülötte.
Azt mondják a jónépek, még egy ideig van mit.
Aranyból van már az istállójuk is, rendeletbe adták, hogy mindenütt selyemfű teremjen, fel ne sértse érzékeny lábukat. A nagy faluban azt suttogják mostanában, hogy a nagy jólétben már elveszítették az érzékeléseiket, nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, de a talpukon még éreznek valamiféle ingert.
No a nyalakodó borjú igyekszik a csorda öregjeinek kedvében járni, rendre csuda ötletekkel áll elő. Újabban azt találta ki a jóember, hogy a csorda ifjait, vagyis az aranyborjakat, elviszi a magyar tenger partjára, persze nem ingyért. De hát a sok okosság, amit ott tanulhatnak, megfizethetetlen.
Le is írta az irányelveket. Gondolom a legfontosabb részletek az aranykötésú alapkönyvbe is bekerülnek majd.
De hogy le ne maradjunk, íme egy kis részlet.
A táborozók alapfelszereléséhez tartozna egy görög peplon, egy római tunika, egy puhafából készült rövid római kard, egy cserkészzsinórral ellátott napkalap.
Programpont, hogy az ifjak római centuriák mintájára masíroznak és hadi versenyt rendeznek, a lányok pedig népi körtáncot, úgynevezett leánykarikázót lejtenek, és szobrokat utánozva megismerik az ókori ruhaviseletet.
A gyerekek karénekeket és színpadi jeleneteket tanulnak, a tábor végén pedig „énekelnek, táncolnak, alakoskodnak” szüleik előtt.
„Angyalként ezt éneklik majd: „Született világ megváltója”, ördögként pedig így csúfolódnak: „Bíró, pandur, lakatos, tiéd lesz egy láda fos”
Hát legyen. A szülők biztos örülnek majd ennek az ajándéknak.