Vadász-szezon

Gellért András
– Mindenki kapott?
– Irénke még nem.
– Már adom is.
– Most kell felvenni?
– Majd szólok. Nyugalom. Pista bácsi magánál nem látok felszerelést. Nem is értem, hogy hagyhattam ki éppen magát. Ez jó lesz?
– Nekem már minden jó.
– Ne legyen ennyire életunt Pista bácsi. M-es vagy L-es?
– Mi?
– A mérete Pista bácsi.
– Nem szoktam magam méricskélni.
– Adok egy számmal nagyobbat, így könnyebb lesz mozogni.
– Muszáj mozogni?
– Pista bá, ne kezdje már megint. Muszáj. És így biztonságos.
A közmunkások felvették a munkaruhát, majd meghallgatták a kötelező munkavédelmi előírásokat.
– Lehetőleg mindig védett helyen legyenek. Sose álljanak meg, hanem folyamatosan mozogjanak, változtassák a pozíciójukat. Arra is figyeljenek, hogy ne alkossanak csoportot, váljanak külön. Ha valaki netán földre kerül, senki se menjen oda segíteni, azt majd megoldjuk mi. Értik emberek?
– Akkor most öltözzünk?
– Türelem. Még várunk egy telefonra. Majd szólnak, ha indulnunk kell.
Vasárnap reggel hét óra volt, dermesztő hideg. A közmunkások, vagyis a falu apraja-nagyja nem örült a váratlan behívónak, senki sem szeret pihenőnapon dolgozni, de figyelmeztették őket, aki nem jelenik meg az elöljáróságon, többé ne is számítson semmire, elvágja a jövőjét a faluban.
– Na emberek, eljött a mi időnk. Szedelőzködjenek. Várnak ránk.
A zsákfaluban már régóta rebesgették, hamarosan megváltozhat az életük, jobb és szebb világ köszönt rájuk. Lesz munka, pénz, kitörés, és talán egy héten egyszer orvos is. És ez mind az ő drága elöljáróiknak köszönhető, akik ugyan nem hoztak ide összeszerelő üzemet, logisztikai bázist, sertéstelepet, iskolát, ellenben azonnal igent mondtak erre a rendkívüli lehetőségre. Próbaüzem nincs, minden élesben történik.
– Emberek! Szedelőzködjenek. Mindenki beöltözött?
– Igen.
– Pista bácsi jó a méret?
– Nekem minden jó.
– Ezt már tetszett mondani Pista bá, de kint a terepen ne legyen ennyire enervált.
– Milyen legyek? Mit kell csinálnom?
– Pista bácsi is ott volt mindegyik eligazításon, hallotta a munkavédelmi szabályokat. Mozogni és mozogni, nem megállni.
– És fedezékben lenni.
– Köszönöm Irénke. Látom nem lesz itt semmi baj.
– Igyekszünk Attila, kell a pénz.
– De milyen jól áll Irénkén a nyúlszőr! Elegáns.
– Köszönöm.
– József, maga meg úgy néz ki ebben a szerelésben, mint egy medve. Pista bácsi pedig kiköpött szarvas.
– Ja.
– Mielőtt még kilépünk innen, arra kérem Önöket, hogy még egyszer utoljára gyakoroljuk el a hangjelzéseket Külön mindenki. Remek, maguk nagyon tehetségesek. Indulunk.
A közmunkásokat a hajdanvolt Béke termelőszövetkezet leselejtezett szénszállító teherautójával vitték ki a bőgősi erdőbe, ahol azonnal megkezdődött a munka. Az emberek az előírásnak megfelelően gyorsan szétszóródtak a terepen, majd a fák, cserjék, apróbb bokrok között folyamatosan mozogtak és közben állati hangokat adtak ki magukból. Medvéét, párzó szarvasét, nyúlét, vaddisznóét.
És ekkor, mintha csak jelet adtak volna, az EU-s pályázati pénzekből épült 28 kilátóból egyszerre nyitottak tüzet a bérvadászok, akik boldogan lőttek minden mozgó célpontra. Egy olasz vadásznak pillanatok alatt sikerült leteríteni a szarvast, vagyis Pista bácsit, aki a tüdejét ért lövéstől nem halt meg azonnal, hanem lassan kivérzett. Senki sem sietett a segítségére, hiszen a munkavédelmi oktatáson éppen arra hívták fel a figyelmet, ne rohanjanak a földön fekvőkhöz.
Sajnos a nyúlszőrt viselő Irénke megfeledkezett erről a nagyon fontos biztonsági előírásról, így kibújt a bokor mögül, majd megpróbált oda ugrálni sebesült kollégájához. Ekkor kapta Irénke a fejlövést. Esélye sem volt.
Lányát, a négy gyermeket nevelő Erikát sokkolta a látvány, őt vaddisznóbőrbe öltöztette az elöljáróság, feldúltan kirontott a fák közül, de neki sem kegyelmeztek. Vele egy magyar üzletember végzett, igaz az első lövést elvétette és csak a negyedik bizonyult halálosnak. Élettársa, Zoli, a medvének öltözött közmunkás dühében végezni akart a gyilkossal, de a mancsa és a puszta fizikai ereje kevésnek bizonyult, mert egy német nyugdíjas nevetve torkon lőtte. A lőporszag és e rettenetes zaj félelemmel töltötte el a többi közmunkást. Rettegve kimerészkedtek ugyan az erdei tisztásra, ott azonban fél perc alatt az utolsó emberig levadászták őket.
Ezt követően a prédát, a hagyományoknak megfelelően, szép sorban kiterítették, majd áldomást ittak a tiszteletükre. Egy szarvast, egy medvét, hat nyulat, négy vaddisznót, harmincegy fácánt, és két mókust számoltak össze, majd a tetemeket átadták az erdőgazdaságnak. A vadászatról hivatalos jelentést írtak, amely megjelent az országos sajtóban. A tudósítás szerint a közmunkások véletlenül tévedtek a vadászati területre, de szerencsére az ijedelmen kívül senkinek nem esett bántódása. A vadászati szezont meghatározatlan időre meghosszabbították.