Posted by RÓZSA GYULA
A meglepetés megvan. A hosszú terem elején, rögtön a bejárattal szemben ott az immár kétnézetűvé vált vászon, az Enteriőrrészlet vázával, azaz a Ház a fák tövében. Új felfedezés, a kísérőszöveg nemcsak arról tájékoztat, hogy Czóbel Hollandiában „festői nyersanyaghiányban” – gondolom, mindenféle anyagi javak hiányában – szenvedett, hanem arról is, hogy az eddig is ismert szobabelső hátoldalán most, az új kiállításra készülve fedezték fel a fedőfesték fedte utcarészletet.
Szokatlan gesztus, mint már nem először. Az emlékkiállítás falán most is olvashatók a Czóbel-kutató Barki Gergely kételyei korábbi, henye datálások ügyében, olvasható a Városrészlet, zárójelben (Brügge) tárgyának-idejének újabb meghatározása, és ott a holland emlékkiadvány fényképe, amely tanúsítja, hogy az A bergeni lelkész modellje az életben is kancsalított.
A szentendrei Czóbel Múzeumban ez már rendszer. A kettő pont nulla arra emlékeztet, hogy két esztendeje már megtörtént itt egyszer a Czóbel-életmű újragondolása, akkor próbálták ki először, mint lehet egy emlékhelyet, emlékgyűjteményt, emlékmúzeumot mauzóleumból élőhellyé frissíteni. Most kibővített, bőséges grafikai kollekcióval, interaktív kommunikációval, újabb kölcsönzésekkel érik el, hogy új látogatásokra csábítsanak.
Meg természetesen magával az életművel. Amelynek az állandó értékét csak árnyalja, finomítja a frissítés, és amelynek lényege – tömörítsünk, vállalva a leegyszerűsítés kockázatát – a szín, a derű és az irónia.
Huszonegy éves Czóbel Béla, amikor megfesti a Leány virágos ablak előtt vásznát, ezt az egyszerre nagybányai és egyszerre Nagybányát maga mögött tudó zsánert. A hosszú szoknyás nő nyugalma, a cserepekkel teli ablak akár Ferenczy Károlyé is lehetne, finom. De a világítóan kékséges kék szoknya, a blúz már-már vöröses-lilásba kalandozó rózsaszínje kizeng a finom naturalizmus halkságából, és a tömbnyi, győzelmes színfoltok is a plein air vibráló derűjéből.
Már Czóbelesek. És a további életműben is bátran meg lehet nevezni a rokonságokat. Többnyire ugyan inkább leértékelő, semmint tudományos hatású az, ha a művészettörténész példákkal magyaráz-minősít egy-egy festői teljesítményt, de Czóbelnek a pályája kezdete óta nem árt, ha neveket, módszereket, stílusfogásokat emlegetünk. Nem kölcsönkér, hanem elvesz, és felhasznál. Nem tesz stiláris hűségesküt, hanem felfedez, átalakít és kisajátít.
Eszünkbe jut (a felirat is figyelmünkbe ajánlja) a holland konstruktivizmust a Hollandiában festett Fiú labdával alkalmából. Az enyhén geometrizált részletek, a labda pompásan homogén színei is felidézik. Ám a matrózsapkás fiúcska szeretettel ábrázolt ügyefogyottsága, a háttér sárga-kék komplementerét mintegy zavarba hozó matrózsapka íve megint csak megvesztegetően egyéni.
Czóbel Munkásfiúja hegyes orrú, hegyes ujjú; groteszk, mint akkor, tizenhétben a német expresszionizmus hősei. Csak éppen mind az akkori német munkásábrázolás osztályharcos dühe, mind a német kizsákmányoltság-ábrázolás égre kiáltó indulata hiányzik a már-már karikatúrás, azonosuló akvarell-temperaportréból.
Amely így lényege szerint nagyon rokon – bármily abszurdnak tetszik is –például A Noisi-le-Grand-i plébános portréjával. Mert igaz, hogy sovány munkás helyett gömbölyded pap, hogy papír helyett vászon, grafikai eszközök helyett olaj, a szemlélet valamiképp mégis azonos. Az a Czóbelre mindig jellemző humanizmus, életszeretet, amelyet könnyed derű, meleg irónia hitelesít, és amely fő művé, sajnálatosan reprodukálhatatlan piktúrává emeli a Múzsa képét. Az a leány csábosan naiv és emelkedetten érzéki. Majdnem tompa-színű, de piros mellbimbók és zöld kalapdíszek teszik végtelenül színessé. A korai korszakokból örökölt fekete kontúrok formálják, de plaszticitása elragadóan erotikus.
Remekmű. Egyedi, kategorizálhatatlan és nevetségesbe old minden nemzeti kisebbrendűségi érzést. Ez utóbbi Czóbelt a francia magyar címével találta megtisztelni. Ne elmélkedjünk most azon, hogyan hangzana a német magyar festő vagy az orosz magyar festő titulusa; holott elég nagy piktúra ez is, az is. Legyen elég az, hogy a minősített szuverén volt, öntörvényű volt, Czóbel volt.
Az újragondolt Czóbel 2.0. Szentendre, Czóbel Múzeum, 2018. március 1-ig
Képek:
Czóbel Béla: Álarc és mandolin, 1928
Czóbel Béla: Városrészlet (Brügge), 1905