Posted by Antonio Elorza
a madridi Complutense egyetem történelem professzora
Az 1917-es orosz forradalom centenáriuma és a revolta dels catalans /katalánok lázadása –az eredetiben katalánul – A ford./ két, időben egymástól nagyon távoli eseménysor, egyszersmind igen különbözőek az ideológiai jellemzőik, kivált pedig a gazdasági tartalmuk.
Mindazonáltal, közös vonásuk, hogy mindkettőnek a politikai rendszer radikális felforgatása a célja, az éppen létező államtípus eltakarítása és a helyébe más természetű állam létrehozása: proletárdiktatúra (Lenin elképzelése szerint) Oroszországban, minálunk ellenben független, etnikai diktatúra felé hajló, köztársaság kikiáltása. Közös vonásuk továbbá, hogy a váltás folyamata mindkét esetben traumatikus volt, kiiktatta mind a politikai ellenzéket, mind pedig az előző, alkotmányos, illetve szabadságot szavatoló jogállami rend iránti mindennemű elkötelezettséget. És mindkét esetre áll, hogy a politikai felfordulás válasz a grand soir atyamesterének felhívására, az a bizonyos nagy nap, amikor a mozgósított tömegek végül eltiporják az előző rezsim ellenállását (november 7. Oroszországban, és október 1. Katalóniában).
Ámde, túl e közös demokrácia-ellenes orientáción, jól látható az is, amiben különböznek. Az Októberi Forradalommal beköszöntött a totalitarizmus, holott addig e meghatározást a fasiszta rezsimekre tartottuk fenn. Éppen a Gorbacsov-korszak reformerei hívták fel a figyelmet arra, hogy az „autoriter” jelző nem elégséges a szovjet rendszer minősítésekor, jóllehet az a rezsim különbözött a későbbi olasztól és némettől, ellenben azonosult velük a társadalmi és gazdasági élet teljességét uraló állam létrehozásában. Ezé az államé volt az egyetlen ideológia összes hang- és képközlő eszköze, mivel az állam összeforrt az egy-párttal, a vezető szerep letéteményesével. Mindezt kiegészítette a karizmatikus vezető, egy új politikai vallás talaján valamiféle új ember állítólagos kikovácsolása, és a terror, mint az uralom fenntartásának eszköze. Épp e fogalmakkal írja le a koncepciót, az olasz esetből kiindulva, Emilio Gentile, a szovjetből pedig Stéphan Courtois.
Így jutunk el innen, hála a moszkvai levéltárak megnyitásának, ama folyamat újraolvasásához, mely véget vetett a jó, forradalmár Lenin, és a gonosz, bűnöző Sztálin ellentétpárt beállító mítosznak. A másik teljes megsemmisítésének sztálini logikája nem előzmény nélküli, konkrétan megtalálható az osztályellenség megsemmisítésének leninista gyakorlatában. Tömeges, példát statuáló, akasztások és főbelövések: ez volt a recept bármilyen – akár kulák, akár klerikális – ellenállási kísérlet megtörésére. Sztálin idejében már a gyanú is elegendő volt.
A média 1945-tel bontakozó forradalma kaput nyitott a politikai elnyomás másfajta hatalmi és kommunikációs módozatai előtt. Ezek közé tartozik a vezér és a tömegek közötti kapcsolat beágyazása (maoizmus, castroizmus), a homogenizálás, a pluralizmus lezárása, mégpedig a társadalom bizonyos részének a felhasználásával, hatalmi ösztönzésével és tűrésével, mint az iszlámízműs, a nemzeti radikalizmusok esetében. Róbert Jay Lifton ezt totalizmusnak nevezi. Példát mondok: nem tiltja törvény, hogy a PP (Partido Popular, Néppárt: a spanyol kormánypárt – A ford.) a baszkföldi Gipuzkoában vagy a katalóniai Gironában kitegye a pártjelvényét, csak éppen: nem ajánlatos, mert létezik egy horizontális kényszerítő hatalom. Ami, körkörös is, mert feltételezi a hívők bekapcsolódását, meg azokét is, akiknek kötelező, hogy hívőnek adják ki magukat; ez Katalóniában igencsak aktuális.
Az orosz Októberi Forradalommal berobbant a totalitarizmus, eladdig ez a minősítés a fasiszta rezsimeknek volt fenntartva.
A polgárt csapdába ejti az alpvető választóvonal, mely meghatározza az aszimmetrikus viszonylatokat, egyfelől a tiszták (forradalmárok, abertzales, azaz igaz baszkok, indepes, tehát igaz függetlenségiek), másfelől a tisztátalanok (gusanos, spanyolisták, botiflers) között.
A társadalom megtisztításának feladatát végrehajtandó, a tiszták monopolizálják a médiát, és soha jobb illusztrációt, mint a (katalán regionális) TV- 3. Ez az adó kétosztatú képet sugároz: itt látható az az átkozott Spanyolország, amott meg a szeplőtelen Katalónia. A felmagasztalás, illetve a sátánizálás óhatatlanul elvezet a következő lépéshez: a hazafias („állam”-)vallás térfoglalásához.
A dogmát meg kell gyökereztetni a nép tudatában, ehhez viszont gyűlöletkeltő hazugságok kellenek, mint például a „Spanyolország kifoszt minket!”, és kellenek megtévesztő szlogenek, mint amilyen „a döntés joga a miénk”, mígnem kialakítják, akár annak idején a szovjet kommunizmus a maga újbeszédét, az egymás közti azonosításnak, és jobbágyi azonosulási kényszernek e sajátos tolvajnyelvét, melynek lélektani rugója: engedelmeskedni, és nem gondolkodni.
Aki kívül kerül a tiszták körén, nincs más választása: vagy közéjük áll, vagy kivágják a taccsvonalra, mehet szimpla alattvalónak, bár még megkockáztathatja, hogy vállalja a teljes politikai és polgári megsemmisülését. Egy olyan nacionalizmus, mint a jelen katalán, előbb-utóbb többé-kevésbé akut etnikai tisztogatásba torkollik. Egyáltalán nem véletlen, hogy napjaink kulturális és ideológiai vízválasztója – a normalizált, azaz katalánosított, valójában kirekesztő iskolák formáját öltötte. A totalizmus, vagy a horizontális totalitarizmus nem spontán bukkan elő.
Az El Pais cikke
Fordította Serény Péter
Jegyzet:
Robert Jay Lifton (Brooklyn, New York, 1926 május 16. –) amerikai pszichiáter, szociálpszichológus és író, főképp a háború és politikai erőszak okaival és hatásaival kapcsolatos tanulmányairól és a gondolatreformról szóló elméletéről ismert. A „psychohistory” (pszichotörténelem) technikáinak egyik első támogatója. Ismertségét főként a sztresszhelyzetben cselekvők tanulmányozásának köszönheti. E tárgyban fontos művei: Death in Life: Survivors of Hiroshima (Halál, életben: Túlélők Hirosimából -1967), Home from the War: Vietnam Veterans — Neither Victims nor Executioners (Hazatérés a Háborúból: Vietnami Veteránok: Sem áldozatok, sem hóhérok – 1973), valamint The Nazi Doctors: Medical Killing and the Psychology of Genocide (Náci orvosok: az orvosi emberölés és a genocidum lélektana – 1986). Ez volt az első, mélyre hatoló kutatás arról, hogy az orvosi hivatást gyakorlók miképpen magyarázták meg maguknak a saját tettességüket a Holokausztban, Hitler euthanázia -tervezetétől, a megsemmisítő táborokig.
Botifler: A Bourbonok liliomjára utal, a beau fleur-re (katalánul: botfler), a „szép virágra”. A spanyol örökösödési háborúban vesztes oldalon, a Bourbon-alávetettséget elfogadó, árulónak tekintett katalánokat nevezték botiflers-nek. (A ford.)