Dr.Rusz Edit: Viagra

Posted by

Rusz Edit: Viagra

Több évtizedes terápiás múlttal a hátam mögött, őszintén elmondhatom, hogy milyen összetörten, megszeppenve, megszégyenülten, de elszánt hittel, reménnyel kerestek fel a szexuális problémával küszködő férfiak, életkortól függetlenül. Ha számukra a gyógyulás érdekében bármilyen feladatotpéldául kihúzott kötélen karikákkal, labdákkal egyensúlyozva elénekelni Cavaradossi híres levéláriáját, vagy három napon és három éjszakán át kerékpározni minimális élelemmel és innivalóval, vagy részt venni a Bécs-Budapest közötti futásonírtam volna elő, minden egyes férfi zokszó nélkül kiállta volna a próbát. Ők ugyanis mindent megtesznek azért, hogy visszaállítsák a férfiúi önbecsülésüket, ésamiben mi világviszonylatban is a dobogós helyen állunk, de a negyedik helynél semmiképp sem hátrébb hogy megadjanak minden szexuális élvezetet imádott partnerüknek.
Ez a két dolog igen nagy motiváció a gondok megoldására. Mert a férfi FÉRFI akar lenni, nemcsak a neve, hanem szexuális teljesítménye miatt is. És ha mi, nők okosak vagyunk (nemcsak az intelligencia tekintetében, hanem a női szerep megélése érdekében is fontosnak találjuk a szexuális harmóniát), akkor el kell fogadnunk a férfit FÉRFInak. Mert mit akar a férfi egy kapcsolatban, mit kíván a partnerétől, és mit szeretne a szerelmének megmutatni akkor, amikor beindítja a hódító manővereket?! Mindenki számára közismert nagy igazságés ez a nőnek és a férfinak igazán nagy szerencséje, máskülönben már kihalt volna az emberiség, hogy a férfi PÉNISZ- és AKTUSORIENTÁLT. És ez, míg a világ világ, maradjon is így!
Csak az a szex ne lenne!” Hivatásom gyakorlása közben sajnos nem ritkán hallottam viszonylag konszolidált kapcsolatban élő pár női tagja szép szájából kifordulni ezeket a szavakat:Tudja, doktornő, minden rendben van közöttünk, csak AZ A SZEX ne lenne!Paradoxon, hiszen házasságban él, a férjéhez kötődő tiszteletről és szeretetről beszél, mégis képes ilyen eretnek gondolatokat megfogalmazni. Felháborító olyannyira, hogy nem hagyom szó nélkül:Kedves hölgyem, ha ennyire fáj, hogy kívánja a férje önt mint nőt, észargatjaa szexuális vágyával, jobb lett volna, ha egy barátnőjével költözik össze. Akkor nem kellett volna ezzel aronda szexszelfoglalkoznia a hátralévő életében.És ebben az a szomorú, hogy ez nem egy egyedi eset. Sőt, gyakran a nők gyakori elutasítása áll a férfiúi szexuális gondok mögött.
Gondolkozzon el mindkét nem azon, hogy milyen megalázó, ha a férfi állandó készenléti állapotban várjamint ahogy Vörösmarty Szép Ilonka című versében írja: „…a vadász ül hosszú méla lesben, vár felajzott nyílra gyors vadat” –, hogy szép kedvese mikor hajlandó fogadni az intim közeledését.
Ó, persze!” – hördülnek fel a szebbik nem képviselői.Miért tegyek a férjem/partnerem kedvére, ha akkor nincs hozzá kedvem? Miért az történjen, amit a férfi akar? Nem teszek úgy, mintha kívánnám, ha nem vágyik se a testem, se a lelkem. Nem alkuszom meg, hogy ő jól érezze magát.És a pár szexuális igénye nem párhuzamosan, néha-néha összesimulva fut, hanem egymástól egyre távolodva folytatja útját másban, máshol (nem feltétlenül más nőnél, de az sem kizárt) keresve meg az örömét.
Hölgyek! Ébresztő! Tudd meg, ha eddig még nem voltál vele tisztában, hogy óriási hatalmat kaptál Istentől, a sorstól, az élettől, hogy TE, és csakis TE vagy az, aki a teremtés koronáját, a férfit sajátos női lényeddel, eszköztáraddal képes vagy irányítani.
1998 márciusában indult útjára a gyönyör helyett a Viagra térhódítása, minden férfi legnagyobb megelégedésére. Valószínűleg ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a Pfizert a világ legeredményesebb gyógyszergyárának választották. Ez a cég kísérletezte ki ezt a minden férfi álmában ott élő, felszabadító csodaszert. Nem véletlenül a világ első számú gyógyszercége ez. A dobogós hely eldöntésében nemcsak a gyógyszerek hatékonyságát tesztelik, hanem az eladott gyógyszerek utáni anyagi bevételt is.
A Viagra forradalmasította a világot, a férfiak, akik eddig szexuális problémákkal küzdöttek, fellélegezhettek. Szerencsére elfelejthetővé váltak az otthoni kísérletezések, a ráolvasások, ahókuszpókuszok, a csodatévő gyógynövények szedése késő éjszaka, telihold idején stb. Heuréka!

 

Részlet a szerző Viagra című könyvéből

http://www.ahonapkonyve.hu/DR-RUSZ-EDIT-VIAGRA-d19.htm