Posted by Igazából nemcsak forgalmi, hanem fogalmi akadályok is vannak
FERBER KATALIN
Éppen Budapesten voltam, amikor a kínai és a tizenhat közép-keleteurópai, illetve déleurópai ország küldöttei a fővárosba érkeztek és három napon át tanácskoztak. Ez a találkozó már a hatodik volt, s miközben harmadszor szállítottak le sokadmagammal a buszról, szelíden hallgattam pórul járt utastársaim dühödt megjegyzéseit.
Lehet hogy Magyarországon csak a döntéselőkészítők, a döntéshozók és néhány szakember tud arról, hogy a huszonegyedik század legfontosabb stratégiai terve kerül épp megvalósításra, melynek legfontosabb célja Kína nemzetközi gazdasági és pénzügyi hegemóniájának megteremtése.
Tény, hogy ebben Magyarország “apró tétel”, mégis, úgy sejtem, hogy néhány éven belül egész Európa (Anglia is) naponta tapasztalja majd a drasztikus változásokat. Mindenkit érint, s önámítás azt ismételgetni, hogy a kínai méregdrága vasúti beruházás (Budapest és Belgrád között) a magyar gazdaság számára semmiféle bevételt nem hoz, csupán terheket, vagyis sok hűhó mindez a semmiért.
A budapesti találkozó az angolul One Belt One Road (rövidítése OBOR) vagyis magyarul az Egy öv, egy út-nak nevezett kínai stratégia újabb állomása volt. Ennek célja Kína gazdasági és pénzügyi befolyásának elismertetése a “nyugati” (értsd, nem ázsiai) világgal. A tervnek azonban nem titkolt célja az Amerikai Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi befolyásának ellensúlyozása a világgazdaságban. (Katonailag Kína egyelőre nem tudja az USA több mint 900 katonai bázisával felvenni a versenyt.)
Az OBOR alapja a Kínában 2004-ben megkezdett korszerű vasútépítés volt. Az elmúlt évtizedben ennek eredményeként több mint 19 ezer kilométer hosszú vasúti hálózat épült Kínában, mely francia és japán technológiai közreműködéssel 200-300 kilométeres óránkénti sebességű járatokat eredményezett. Meglepő talán, de a vasútépítés ma is az egyik legfontosabb eszköz egy gazdaság modernizálására, különösen egy olyan nagyságú országban, mint Kína. (Japán sem tette ezt másként a 19.század utolsó harmadában, s a vasúti hálózata fontos szerepet játszott a japán gyarmatbirodalom korszerűsítésében is.)
A kínai gazdaság termelése oly mértékben fejlődik és növekszik, hogy a vasútvonalak nemzetközi meghosszabbítása magától értetődő elgondolás volt a kínai termékek kivitelének megkönnyítése érdekében. Ez egyrészt sokkal olcsóbb mint a légi szállítás, másrészt biztosítja, hogy gyorsan romló árukat, például élelmiszereket és a hagyományos kínai gyógyszereket is exportálja melyek frissességét meg kell őrizni.
Az OBOR nem kevesebb, mint a kínai gazdaság és kereskedelem szárazföldi és tengeri utakon történő kiterjesztése. A kereskedelmi útvonalak tervezése és megvalósítása (kereskedelmi egyezményekkel, különleges gazdasági övezetek létrehozásával, kikötők vásárlásával és kiépítésével) az antik “selyemút” felelevenítésével történik, mellyel az ősi kínai birodalom (a Han-dinasztia) időszámításunk előtt 130-tól kereskedett a világ “nyugati” részével 1300 évig…
Eddig a történelmi háttér.
Kína stratégiai terve azonban nem a történelmi hagyományok miatt fontos. Az elmúlt három évtizedben a kínai gazdaság modernizációja, technológiai fejlődése bizonyította, hogy a “későnjövők legnagyobb előnye, hogy tanulhatnak a fejlett országok hibáiból.” (Lev Trockij.)
A kínai gazdaság-és pénzügypolitika vezetői ugyanis nem tesznek kevesebbet, mint a keletázsiai régió eddigi fejlődési stratégiáját módosítják, tökéletesítik és továbbfejlesztik.
A fejlesztő állam koncepciója
E fogalom a japán gazdaság-és pénzügypolitika jellemzésére jött létre, definiciójának megalkotója Chalmers Johnson amerikai történész volt.
Ez az elgondolás (és gyakorlat) a nyugati “ szabadpiaci” elképzelések kritikájából született, s ennek köszönhető, hogy Japán a második világháborús veresége, a két atombomba pusztítása ellenére a hetvenes évekre a világ második legnagyobb gazdaságává vált az USA után.
A fejlesztő állam alapvető célja a világ legfejlettebb technológiáinak meghonosítása és gyártása, a társadalom jövedelmi és vagyoni különbségeinek mérséklése, a teljes foglalkoztatottság elérése és a belföldi piac védelme. A verseny korlátozott a belföldi résztvevők között, s az egyes vállalatok veszteségeit az állam szétteríti a fogyasztók között. Ezt segíti elő az iparvállalatok duális szerkezete is, melynek lényege, hogy a kevés óriásvállalat élenjáró eredményeinek nagy részét a több százezer beszállítónak (kisvállalatoknak) köszönheti. A nagyvállalatok és kereskedelmi bankok keresztrészvény tulajdonlással akadályozzák meg az “ellenséges”, értsd külföldi részvényvásárlásokat.
A fentiek megvalósításának intézményi feltételei talán a legfontosabbak.
A magánszféra állami irányítással (“iránymutatással és korlátozásokkal”) működik, a lakossági pénzbeni megtakarítások nagy részét állami illetve félállami pénzintézeteken keresztül új iparágak támogatására és infrastrukturális beruházásokra fordítják. A hazai valuta védelme érdekében a konvertibilitás évtizedekig korlátozott, a lakossági célú valutavásárlás (kemény valuta) szintén évtizedekig korlátozott a jegybanki tartalékok növelése érdekében.
Mindez természetesen olyan nemzetközi gazdasági és pénzügyi környezetet igényel, ahol a nemzetgazdaság az amerikai dollár és kereskedelmi egyezmények védelmét élvezi. Mindezek belföldi feltétele pedig a szakképzett állami (politikailag semleges) központi és helyi bürokrácia, melynek tagjai rendkívüli szakmai tudással rendelkeznek. Ők azok akik a mindenkori politikai vezetés döntéseit előkészítik, s nekik köszönhető a térség egészében, hogy a piac “diktatúrája” helyett kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi fejlődést ért el az összes keletázsiai ország.
Nemcsak Japán de lényegében minden keletázsiai gazdaság a fejlesztő állam koncepciójának köszönheti mai eredményeit, nemzetközileg élenjáró technológiáit és a világgazdaságban élvezett előkelő helyét.
Kína is ezt a fejlesztő állami stratégiát valósítja meg, jóllehet csaknem három évtizedes késéssel a szomszédos országokhoz képest.
Kína azonban számos előnnyel rendelkezik a többi keletázsiai országhoz képest, például az állami irányítás rutinjával, a különleges gazdasági övezetek csaknem negyven évre visszanyúló hagyományaival, Hong Kong tőkeközvetítő szerepével, s a lista folytatható lenne.
A fejlesztő állam ideológiája az ideológiamentesség. Minden elfogadható, ami a gazdasági növekedést és a társadalmi konfliktusok elkerülését elősegíti. Téves tehát azt hinni, hogy Kína gazdasági fejlődése, páratlan gazdasági növekedése, felhalmozott pénzügyi és anyagi vagyona “kommunista” ideológia alapján zajlik. Ezt a kínai politikai és gazdasági vezetés csaknem harminc éve a piacielvű központi és helyi, piaci ismeretekkel bíró irányításra cserélte.
Kétségtelen, hogy a gazdasági növekedés nem kívánt következményeivel ez az intézményrendszer nem, vagy nehezen számol: a hatvanas és hetvenes években Japánban a mai kínai drámai környezetszennyezéshez hasonló iparosítás folyt, súlyosan károsítva ezzel a lakosság egészségét.
Végül, a fejesztő állam elgondolásnak van egy igen fontos, nem számszerűsíthető s szabad szemmel aligha látható feltétele, ez pedig a gazdasági és politikai nacionalizmus. Mindkettő azt a célt szolgálja, hogy az oktatástól a termelésig, a pénzkibocsátástól a tőkeexportig a lakosság elsöprő többsége a gazdasági növekedést támogassa, lemondva saját fogyasztó igényeinek egy részéről.
A fejlesztő állam döntéshozói ezért kevéssé törődnek más országok politikai berendezkedésével, hiszen a piaci részesedés megszerzése e szemléletben politikamentes. (Elborzasztva a szabadpiac híveit, új piacok megszerzésekor vállalataik akár veszteségesek is lehetnek, hiszen az állami támogatás évekig eltartja a külföldön működő vállalatot.)
Kína az OBOR program megvalósításával nem tesz kevesebbet, mint saját fejlett technológiáját exportálja, a felhalmozott vagyonát működőtőke formájában hitelezi mindazon országoknak, melyek tőkehiányosak. (Példa erre Görögország, vagy éppen Szerbia.)
Ezzel egyidejűleg a kínai kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a renmimbi, azaz saját valutája egyre nagyobb körben elfogadott legyen. Ezt segítette elő az utóbbi négy évben aláírt pénzügyi megállapodások sora. A Kinai Jegybank az Európai Központi Bankkal 45 milliárd euró összegű klíring megállapodást kötött renminbiben.Egyre több európai jegybank nyit a kínai valutában számlát, s a 2014-ben az Egyesült Királyság először bocsátott ki kínai valutában kötvényeket. Kína célja nem kevesebb, mint elfogadtatni a Nemzetközi Valuta Alappal is a kínai valutát.
Nem érdemes tehát legyinteni mindarra, amit Kína előkészít Európában, a Közel-Keleten és Dél-kelet Ázsiában. Tanúi lehetünk a nagy világgazdasági váltásnak, mely kétségtelenül Kelet-Ázsia vezetésével zajlik.
Az természetesen az OBOR megvalósításába bevont országok vezetőin múlik, mennyire sikerül érvényesíteni az általuk képviselt hazai gazdasági és pénzügyi érdekeket.
Az azonban tény (bár kétséges ennek ismertsége is), hogy a Pallasz Athene (geopolitikai) Intézet, mely a Magyar Nemzeti Bank árfolyamnyereségének egy részéből jött létre, az OBOR keleteurópai kutató intézete. Nem véletlen, hogy 2017 május 22-én Csizmadia Norbert a Pallas Athene Alapítvány elnöke és Anton Bendarzsevszkij az intézet igazgatója vette át a kínai OBOR először odaítélt díját. Ez az intézet az egyik legfontosabb bázisa az OBOR keleteurópai részének.
Végül, a fővárosi joggal bosszús lakosok számára álljon itt a lista azon országok képviselőinek budapesti látogatásáról, akik miatt bosszankodtak:
Kína, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Montenegro, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovénia s végül Makedónia.
Ferber Katalin