Merengés az önazonosságról

BOJÁR IVÁN ANDRÁS
Két előrevetített gondolat:
1.) Kell-e szót ejteni arról egyáltalán, hogy minden olyan okfejtés, amilyet itt alább megpróbálok végigvinni, már régen rossz kategóriájába tartozik? Kell-e mondani, hogy nem az ízlésszempontok, az ösztönökbe égett tapasztalatok, különösen nem politikai-ideológiai preferenciák, hanem a pőre ráció vezet? Minden ilyet ugyanis sajnos kikapcsol a jelen állapot.
2.) Azért használom alább az Orbán-párt kifejezést, mert a Fideszben rekedtek közül természetesen nem mindenki fasiszta, mialatt Orbán mind radikálisabban sodródva a populizmus zavaros vizein, irányvonala, célkitűzései, tettei, nemzetközi partnerei és nyilatkozatai tekintetében egyre inkább (a Mussolini-Franco-Pinochet féle irányzaton belül, azokat médiapolitikával poszt-modernizálva) azzá válik.
Demokrata ilyen nehéz helyzetben, mint napjainkban Magyarországon még nem volt. Demokrata ugyanis utálhatta a fasizmust és élhetett (vagy halt) eszerint, utálhatta a kommunizmust (detto). Önazonos maradhatott.
Mondhatott nemet mindenre, amit utált.
Most azonban igent kényszerül mondani, – joggal féltve, veszélyben tudva önazonosságát. És csak olyasvalamire mondhat igent, amit utál, amit normális körülmények között természetesen elutasít. Ám aki ma a Jobbikot utasítja el, igent mond Orbánra. Aki Orbánt, az talán a Jobbikra. Van harmadik lehetőség: partvonalról, önnön erkölcsi nagyságunk képének polírozásával szidni mindenkit, aki felelősen szembenéz a jelen lehetetlen dilemmájával, – és persze implicit módon így is igent mondani Orbánra.
Megváltozott volna a Jobbik? Bizonyára nem. Annyira amennyire Vona kommunikálja, végképp nem. Ugyanakkor a szavazótábor megváltozott. Nagy számban a volt hagyományos emeszpé meg déká drukkerek átmentek a jobbikhoz. Ezek a szavazók eddig is megvoltak. Most is megvannak. Eddig a “baloldalra” szavaztak, s eddig demokratikus mivoltunkban végtelenül meg voltunk nyugodva. Most, hogy ugyanazok az emberek tömegesen a szélsőjobb egyik (a másik, a mégszélsőbb, az orbánpárt) pártja mögé álltak, ijedten felordít bennünk a demokrata.
Az Orbán-párt maradása a demokrácia vége. Együttműködés a Jobbikkal a demokrácia próbája. Lehet hogy végzetes próbája, de olyan lehetőség, ami egyelőre nyomokban demokráciát tartalmaz. Tartalmazhat. Rajtunk is múlik, hiszen még marad mozgástér. Az Orbán-párt 2018-as győzelmével minden mozgástérnek hosszú időre vége.
A magyar demokrácia a játszmát Orbánnal szemben elvesztette.
A magyar demokráciának még maradhat halovány reménye a játszmát győzelemre, vagy döntetlenre kihozni a Jobbikkal.
Megváltozott volna a Jobbik? Nem annyira…. ugyanakkor esély arra, hogy megváltozzék csak akkor van, ha domesztikálódik, demokratikus játéktérre kényszerül. Az utcáról be az érdekegyeztetések termeibe.
A Jobbik számára egy elképzelt együttműködés keretei között nincs más út, mint a domesztikálódás. Ez történik Európa más radikális szélsőjobb pártjaival is. Nem tudnak létezni az EU politikai és gazdasági feltételrendszere nélkül. Akkor sem, ha a jobbik máig számíthat Putyin segítségére. Teljesen más helyzetben van, mint Orbán. Annyi pénz ugyanis, amennyi Orbán rendelkezésére állt hatalma beágyazására, a Jobbiknak már soha nem fog rendelkezésére állni. Olyan szervezetalkotó (alkotmányos puccstól a valamennyi hatalmi ág ugyanabból a három kollégiumi szobából való feltöltése) lehetősége sincs.
Orbán 1988-tól kezdve, a legutóbbi időkig Simicska stratégiai és koncepcionális segédletével, kiépítette szuverén fennmaradásának kereteit. Azon a napon, amikor fölismerte, hogy gyermekkori barátjára nincs szüksége tovább, átharapta a torkát. A Jobbiknak erre sem évtizedei, sem más lehetőségei nincsenek.
Orbán mind a családja, mind legszűkebb érdekköre számára kifosztotta az EU-forrásokat, s nyilvánvalóan ezt fogja tenni kb. 2022-ig, míg a csapok végleg el nem zárulnak.
Már most látszik hogy rendszere fenntartása érdekében a szovjet-kínai (Paks2 – Selyemút vasút révén) és más, szeriőz demokráciák által okkal távolságtartóan kezelt feketepénz-mozgásokat biztosító latorállamok (Azerbajdzsán, Irán, Észak-Korea) kapcsolatrendszerébe ágyazódva kiárusítja Magyarország geopolitikai adottságát (európai pozícióját), elárulja az európaiság eszméjét, érdekeit, elárulja Magyarországot
Hazánk pokoli nehéz helyzet előtt áll. A demokraták pokoli nehéz helyzetben vannak. A magyar demokrácia végveszélyben van.
Meggyőződésem, hogy a választási és pártpreferencia nélküli hatalmas lehetséges választói tábor számára mégsem az Orbán-Jobbik dichotómia a releváns kérdés, hanem (irányvonaltól függetlenül) a határozott vezető és a töketlen-csámpás, életveszélyben a gyakorlatias megoldás helyett pszichologizáló-elvieskedő kritériumokat farigcsáló demokratikus habitus kettőssége. Vagy egyikre sem fog szavazni, vagy arra, amelyik bármilyen előjellel de kompetenciát mutat.
Fentebb elsősorban a Jobbikkal való együttműködés került szóba, holott a valódi cél valamennyi demokratikus, a Jobbik révén pedig nem demokratikus, de jelentős választói kört képviselő ellenzék teljes fronton való összefogása. Ez mutatná a szükséges kompetenciát, a hatalomra való rátermettséget.
A helyzet tehát: demokratikus együttműködés (nem demokratákkal pragmatikai alapokon) vagy a demokrácia vége.