Dobó Ágiról sok mindent tudhat az, aki kicsit körülnéz a bulvárvilágban. A testmagasságát: 170 centiméter. A mellbőségét: 84 centiméter. A derekát: 59 centiméter. Meg olyan lényeges dolgokat, hogy Bruce Willis egyik filmjében majdnem szerepelt. Egy jogászt alakított volna, aki a főhős ellen szervezkedők bandájának szépséges gonosza lett volna. de nem lett.
Az már az apróbetűs részek között fedezhető fel, hogy a most 31 éves lány, aki hét évvel ezelőtt megnyerte a Miss World Hungary szépségversenyt valódi jogász. Négy évvel ezelőtt jogi diplomát szerzett Debrecenben. Meg, hogy blogot ír. Jó, nem sűrűn írogat. de akkor is. Pumpkintól a Pampersig terjed az írások skálája. Mert Pumpkin Pie (sütőtökös pite) receptről is ír, meg (nyilván szponzori kérésre) a bébipelenkák használhatóságáról.
Mindenesetre más ez a lány, mint ahogy a szépségkirálynőket elképzeljük. Ezzel nyerte meg a tévé Konyhafőnök vetélkedőjét. Nem is az ételére volt érdemes figyelmi. A menü a zsűri számára élvezhető kis kockákból, zselé darabokból, megformált húsokból, ehető virágokból állt. De ahogy megszervezte a munkát két segítője számára! Ahogy felvázolta a koncepcióját, és számon kérte a kiosztott feladatokat, ahogy reagálni tudott a „katasztrófára” (leesett a véres hurkába csomagolt hús darab) az bizonyította: a döntés – az első díj – jogos volt.
A legviccesebb: mit csinál a tíz milliós nyereménnyel. Férjhez megy belőle. Hiába van két gyereke, élettársa hét esztendeje. De esküvő még nem volt. Ám nemcsak ezért nem szerepel a televízió másik műsorában, amelyben feleségek láthatók luxuskivitelben.Egy blogbejegyzése:
ANYÁNAK LENNI…
DOBÓ ÁGI
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy sosem maradok egyedül. Akkor sem, amikor néha nagyon szeretnék, de akkor sem, amikor a legnagyobb szükségem van egy ölelésre.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy fáradt vagyok. Mindig. De olyan fáradtság ez, amit egy varázslatos mosoly azonnal elfeledtet. A Ő mosolyuk.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy a szívem valóban a testemen kívül dobog. Az Ő kis testükben. Mégis érzem, hogy ha elesnek, megáll egy-egy pillanatra, ha nekik fáj valami, újra és újra megszakad…
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy megértettem az Anyukámat. Mit miért tett, és mondott régen. Ma már Mamának hívom, és tudom, hogy két drága kezének segítsége, főztje és teljes jelenléte utánozhatatlan és pótolhatatlan.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy felnőttem. Már tudom mit jelent az, hogy felelősség. Bármikor, bármit teszek, ÉRTÜK teszem, vagy Miattuk nem teszem.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy önzetlen emberré váltam (legalábbis egy részem 🙂 ). Boldogan adok -elismerést, dícséretet pedig ezért nem várok- akár az utolsó falatból a kedvenc desszertemből, de akár az időmből, az energiámból, a “fiatal” éveimből is! Megtanultam áldozatot hozni, lemondani nagyjából bármiről Miattuk!
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy enyém (is) a világon a legszebb NÉV. Hallgatok rá, és azonnal szaladok akkor is, ha az éjszaka közepén kérlel, de akkor is, ha utasít, olykor dühvel, de annál többször szeretettel van tele. Úgy hívnak, ANYA.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy a munkám mondhatni LÁTHATATLAN. Hiába dolgozom (nevelek, ellátok, pakolok, bevásárolok, ….) és állok készenlétben napi 24 órát, hétvégét, ünnepet nem ismerve, évi 365 teljes napot, a fizetésem mégis “csak” puszikban, ölelésekben, mosolyokban, és néha sajnos könnyekben mérhető. Mégis, mindennél gazdagabbnak érzem magam Miattuk.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy révbe értem, és erre nagyon büszke vagyok. Mindig is Édesanya szerettem volna lenni, két gyermeknek életet adni, Őket szeretetben nevelni. Nagyon nehéz volt, nagyon sok munka, vér és verejték van benne, de tudom, hogy sikerült. És már csak ez számít.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy megtanultam minden (lehetetlen) helyzetben (is) sírni. Örömömben, bánatomban, de csak úgy, a cikázó gondolataimnak köszönhetően is, spontán.
És ha már lehetetlen…Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy nap, mint nap bebizonyíthatom (magamnak), hogy nem létezik. Mármint a lehetetlen. Egyszerre szülőnek, szeretőnek, tanítónak, ápolónőnek, szakácsnak, takarítónőnek, karrieristának, játszótársnak lenni egyszemélyben, 24 óra leforgása alatt igenis LEHETSÉGES!
Anyának lenni azt jelenti számomra, hogy félek az időtől. Attól a perctől, hogy életet adtam, az idő múlása új értelmet nyert. Összeszorul a torkom, ha csak belegondolok, mennyire elképszetően gyorsan elmúlik minden. A mellkasomon álomba merülős idők, de az éjszaka közepén fájdalmasan felsírós idők is… MINDEN.
Anyának lenni számomra azt jelenti, hogy hatalmam van. Hatalom emberi életek felett dönteni, építeni, vagy rossz döntésekkel akár rombolni. Személyiségeket. A gyeremekeimét.
Anyának lenni Számomra azt jelenti, hogy egyszerre váltam a legerősebb és a legsebezhetőbb Nővé a világon. Egy korábban elképzelhetetlen erő birtokosa lettem, mert nincs az az akadály, amit ne lennék képes leküzdeni Értük, miközben minden percben reszketek belül, ha magukra hagyom Őket, nélkülük indulok útnak, vagy nélkülem indulnak útnak .
Anyának lenni számomra nem csak a legnagyobb ajándék az élettől. Anyának lenni egy hatalmas lehetőség. Lehetőség egy új élettel szemben tiszta lappal indulni, megtanulni csapatban, a Csapatomért dolgozni, megbocsátani ütést, hisztit, semlegességet, megtapasztalni mi is a feltétlen szeretet.
Az anyaság számomra egy lehetőség, hogy jobb emberré váljak.
Boldog vagyok, hogy Anya lehetek!
A Könyhafőnök VIP győztesének, a 2010. évi Miss World Hungaryszépségkirálynőjének blogjából