Posted by Keserű elemzés (négy és) fél évvel a választások előtt
Az írás érdekessége, hogy egy választási ciklussal korábban készült. 2013. novemberében. A szerző azzal küldte át nekünk Kanadából, hogy nyugodtan leközölhetjük, mert semmi sem változott azóta.
A Bajnai Gordonra, M esterházy Attilára és Terényi Évára vonatkozó bekezdés nyugodtan kihúzható. A Soros-terv most érthető okokból nincs benne. De a lényeg nem változott – írta a szerző.
A cikk: A rendszer leváltása egyre távolodó vitorlának tűnik halványuló demokráciánk tengerén. Látva a bebetonozott hatalmat, és az ellenzék bénázását, egyre többen gondolják úgy, hogy nem lesz váltás tavasszal. Sokan azonban azt mondják, ha most nem is, de később – újabb négy év múlva, vagy talán újabb pár ciklus után majd sikerül. Ezzel az utóbbival egyáltalán nem tudok egyetérteni. Vagy most kell megcsinálni (és nem csak megpróbálni) a lehetetlent, vagy jobb, ha lemondunk arról, hogy normális, élhető ország leszünk egyhamar. Jó pár év múlva pláne nem lesz lehetséges, ami már ma is lehetetlennek tűnik.
A balos kormányok nyolc évét nemcsak az ő saját ügyetlenkedésük, talicskázásuk és a kihasználatlan lehetőségek tömege jellemezte, hanem a hatékony és végletekig agresszív ellenzék is, amely tulajdonképpen ezalatt is kézben tartotta az eseményeket, – talán jobban, mint az akkori kormányok. Egy nyolc éves időszak után az természetes volt, hogy az inga a szokásosnál jobban ki fog lengeni. A választások előtt már legalább egy évvel tudni lehetett a Fidesz győzelmét és sejteni a kétharmadot is.Jövőre azonban nem tud visszalengeni az inga, mert azt a múltkori győztesek rendesen kiakasztották.
Hogy „ezek” nem fognak elmenni, triviális igazság kellene, hogy legyen. Először is a Kárpát-medence Géniuszának csaknem totális hatalma van, amely egyszemélyi, és egy párti hatalmon alapul, mindez óriási vagyonnal megtámogatva. Másodszor, az ellenzék megosztott és gyenge. A jelenlegi totojázásnak igen nagy az ára. Már régen egyként kellene, hogy fellépjenek, mint egy Orbán-ellenes erő. Az embernek az az érzése, hogy ezeknek az ellenzéki, politikusoknak nincs veszélyérzete, vagy nincsenek a történelmi felelősségüknek tudatában. Nem tudom, hogy jutott hazánk odáig, hogy ebből a rengeteg kiváló elméből azok ülnek ott, akik. Mindkét oldalon. De ezt most hagyjuk.
Ami most fontos, és ez a harmadik tényező, hogy a nép elég nagy része nem akarja a váltást. Úgy látom, hazánkban még az átlagosnál is elkeserítőbb a helyzet. még a saját pénztárcájuknak és nadrágszíjuknak sem hisznek, pedig már egy primitív vacak szekta szintjén megy a propaganda. Unortodoxiával magyarázni egyszerű hülyeségeket ugyanis eléggé nevetséges. Ezt az egész világ látja, cikkek nem százai, immár ezrei jelentek meg ez ügyben. Ennek ellenére otthon az egész „cirkusz” szenvedő alanya, a magyar lakosság ezt nyugodtan tűri. Elhiszi, hogy a nyugati helyzet miatt van, ami van. Elhiszi a demagóg szólamokat, hogy az ország jobban teljesít. Hogy kitől, vagy mitől teljesít jobban, azt nem mondják, pedig érdekes lenne a válasz.
A Kárpát-medence Géniusza vegytiszta baromságokat hord össze a beszédein, (nemcsak gazdasági kérdésekben), és a közönsége pont akkor tapsol a legjobban, amikor a legnagyobb hülyeségeket mondja. Nem érdekes? Minél nagyobb ökörség, annál nagyobb a taps. És másnap felmegy a népszerűsége még egy kicsit. „Konzultáció” címén olyan együgyű hülyeségeket kérdez meg a néptől, amitől az állatóvodában az enyhén retardált 14 hónapos orangután karcolja az arcát, és helyből hatalmas hátra szaltókat csinál. „Többek úgy vélik, hogy a fiatalokat segíteni kell a pályakezdésben. Mások úgy gondolják, hogy már így is túl sok fiatal dolgozik, meg különben is”… Aztán sürgősséggel küldözgeti milliárdokért saját kreált győzelmi himnuszait levélben, (mintha a telekommunikációt meg a közösségi médiát fel se találták volna), és senki nem mondja neki, hogy vegye be a gyógyszerét. Vagy legalább írjon vékonyabb papírra. Szóval így nem lesz váltás tavasszal. A tézis másik eleme, hogy talán négy vagy nyolc év múlva leváltható lesz az ez a rendszer. Addigra elrohasztja magát, felbomlik magától, vagy kibújik egy erős ellenzék a zsákból. Csakhogy ez nem működik. Legalábbis nem így. Ha ugyanis még évekig a mostani tendenciák maradnak, akkor itt egy annyira bebetonozott hatalom fog uralkodni egy annyira élhetetlen és lakhatatlan világ felett, hogy azt nem tudja majd az inga szokásos kilengése kiigazítani, hiába is akasztja le azt valaki. Ez már a mostani választáson is majdnem lehetetlen, és a helyzet hosszabb távon ez ügyben (is) csak romlani fog.
Először: a közhangulat már ma is annyira rossz, hogy ezt még elemezni is csak depresszióval lehet. Most jött ki az újabb felmérés eredménye, mely szerint a magyar emberek a fejlett országok sorában a legutolsók, – nulla ponttal – az ún. boldogságindexben. Ennek során megkérdezik az embereket, mennyire elegedettek a saját sorsukkal: az OECD országok között utolsók vagyunk. Bar a Kárpát-medence Géniuszának még mindig van pár millió támogatója, az emberek nagy többsége teljesen kiábrándult a politikusokból, csalódott az elmúlt negyed században, nem hisz senkinek, nem lát hiteles erőt. Azt látják, hogy az ország vezetői meggazdagodtak, míg ők elszegényedtek. Elegük van a milliárdos miniszterelnökökből, miniszterekből. Most, a kétharmad tapasztalatai alapján úgy látják, hogy az abszolút többséget is csak egy szűk csoport gazdagítására, államilag irányított korrupcióra, és teljhatalom kiépítésére tudja hazánk használni.
Azt látják, hogy negyedszázad alatt Gulyás-kommunizmusból szépen Puszta-kapitalizmussá lett az ország. Európa egyik leggyorsabban fogyó nemzete és harmadik legszegényebb országa lettünk. Másodszor, már most is olyan mérvű az elvándorlás, ami nyilvánvalóvá teszi, ha ez még öt vagy tíz évig folytatódik, akkor az olyan spirálba viszi az országot, ami később általános összeomláshoz vezet. Nem lesz miből nyugdíjat fizetni, még tovább zuhan az ingatlanpiac, (ami több millió embernek az egyedüli vagyona, a „jövője záloga”), folyamatos csökkenő pályára áll a GDP és a belső fogyasztás, emiatt a befektetések is tovább csökkennek, elöregszik az infrastruktúra (az ország tovább rohad, rendszeressé válik az áramkimaradás, az árvíz, stb.). Az államnak nem lesz elég bevétele, hogy alapvető szolgáltatásokat nyújtson. Így a növekvő szegénység miatt tovább romlik a közbiztonság, tovább csökken az oktatás színvonala, az orvos-elvándorlás és az öregedés miatt összeroskad az egészségügy, a rossz állami bérszínvonal miatt rohamosan nő a korrupció. A mélyszegények, köztük a milliós roma kisebbség állambiztonsági kockázatot jelent, így aztán nő az erőszak mind alulról mind felülről.
Négy alapvető folyamat van – az elvándorlás, az elöregedés, a szegénység rohamos növekedése, valamint a klímaváltozás. Ezek együtt alapvetően és igen gyorsan boríthatnak fel mindent. Ha a mostani kurzus marad, akkor legkésőbb a harmadik ciklusában nyilvánvalóan kilepnénk az Unióból. Ennek szándéka ugyanis Orbán minden lépéséből látszik, a gazdasági célkitűzéseiből is nyilvánvaló. Mikor elkezdtem ezt emlegetni egy jó éve, kiröhögtek, de még ma is legyintenek. Pedig három éve senki nem gondolt lenyúlt nyugdíjpénztárakra, ennek ellenére növekvő eladósodottságra, háromszoros bóvlira, tönkrement Malévra, recesszióra, 30 féle új adóra, EU csúcs ÁFÁ-ra, az egészségügy, az oktatás és más rendszerek teljes kontrolljára, az önkormányzatiság megszűntetésére – és sorolhatnánk napestig. Ki gondolta volna, hogy az Európai Unió kellős közepén visszaható hatályú törvényhozás létezzék? Ki gondolta volna, hogy a kádári közmédia a mostanihoz képest korrektnek és színvonalasnak fog tűnni?
A kilépés egyébként az elszegényedést gyorsítaná, az elvándorlást lassítaná, a lehetőségek beszűkülése miatt. Végül, még két tévhit, melyeket el kellene oszlatni: egyik, hogy otthon nincsenek fékek és ellensúlyok. Nagyon is vannak, csak ezek időzítettek. Ez a jogi aknamező tipikus példája. Ha ugyanis valamilyen csoda folytán mégis az ellenzék tavasszal (vagy akár később) győzne, akkor ezek az ellensúlyok rögtön akkora erővel lépnének fel, amilyen fékeket és amilyen ellensúlyokat ember még nem látott. Ezt tudjuk a kötcsei beszéd óta, ezt tudjuk, mióta elhangzott, hogy „a nép nem lehet ellenzékben”, ezt tudjuk, mióta a Kárpát-medence Géniuszának vezetésével megvalósult az egypólusú erőrendszer. Az országnak rögtön nem lesz költségvetése, új és új választásokat fognak kiírni, az elnök nem fogja aláírni a torvényeket, miközben a médiából ömlik tovább a propaganda. Ha a Géniusz még évekig marad, akkor ezek az időzített bombák még a mainál is sokkal jobban be lesznek építve és élesítve.
A másik, hogy a mai kormány jobboldali. Nemzetközi nézőpontból Orbánnak annyi köze van a jobboldalhoz, mint Selmeczi Gabriellának annak idején a nyugdíjak megmentéséhez. Ezt biztosan tudom, mint a kanadai Konzervatív Párt aktív támogatója. A jobboldal az nem központosításról, nem államosításokról szól. Nem a saját gazdagodásunkról, nem a középosztály elsorvasztásáról, nem a tudás-alapú társadalom tagadásáról, és nem is a civil társadalom és a média kontrolljáról szól. Nem az államról szól, hanem a polgárról. Egy jobboldali alkotmány az nem egypárti, és nem az államot védi, hanem a polgárt az államtól.
A fenti első pontból az következne, hogy most kell győzni, mert később még reménytelenebb lesz, és olyan nagy arányban, hogy ezeket a kétharmados eszement dolgokat meg lehessen változtatni. A másodikból pedig az következik, hogy itt nem a baloldalnak kellene összefognia, hanem minden demokratikus erőnek, beleértve a jobboldali gondolkodókat is. Mert itt nem jobb- és baloldalról van szó, hanem a demokráciáról, a saját megmaradásunkról. Itt nem kevesebb, mint a magyar nép, a magyar szó, a magyar kultúra, a magyar jövő, a magyar haza megmarádása a tét. Különben elfogyunk, elbutulunk és elkurvulunk. Eltűnünk a globális versenyben.
Minél sürgősebb változás kellene, jobban mondva változtatás, mert így hazánk egy pusztuló pályán csúszik lefelé. Mégpedig gyorsan. Pestiesen szólva, a csúszdát bekenték takonnyal, és egy ilyen lejtős pályán igen nehéz megállni, visszafordulni. Minél több ember megy el, annál rosszabb lesz a helyzet, aminek következtében még több ember elmegy.
Múltunkból táplálkozó büszkeségünk, nemzeti érzéseink, hazaszeretetünk ideig-óráig kompenzálhatja a nyilvánvaló napi problémákat, melyek rohamosan és egyre nőnek majd. De csak rövid ideig. Mi akkor a megoldás? Tudom, hogy a mai helyzetben, amikor a társadalom már annyira kiszipolyozott, mindenben és mindenkiben csalódott, és főleg annyira megosztott, hogy ez teljesen reménytelen, de akkor is le kell írni: a megoldás a teljes körű nemzeti összefogás lehetne, a legalapvetőbb értékek alapján, a legalapvetőbb közös célok érdekében. A mai pitiáner balos tárgyalósdi még viccnek is rossz. Evidens ugyanis, hogy a nép nem szavaz olyanokra, akikben nem lát egységet és erőt. Ha már most vitatkoznak, mi lenne, ha kormányra kerülnének…Már nem is kell megosztani és uralkodni, (amiben a Fidesz világbajnok), hanem meghívásos alapon megy: „mi osztódunk te meg gyere, és uralkodj”.
Ahhoz, hogy hazánk visszaforduljon a balkáni útról, és újra arccal Európa felé forduljon, ahhoz jónéhány fájdalmas évnek kell jönnie, amire a magyar társadalom egyáltalán nem vevő. Esetleg egy teljes nemzeti összefogás, becsületes kommunikáció meggyőzhetné, hogy érdemes vállalni pár év áldozatot, amikor is lesz fény az alagút végén, – és az nem a szolnoki gyors. A mostani ráérős, lagymatag – mondhatni bürokratikus, lelketlen hozzáállás csak bőszíti a kedélyeket. Nem tud valaki belerúgni ezekbe, hogy ébredjenek? Nincs valaki otthon, aki Churchill elszántságával tudna a győzelemért harcba szállni: „Győzelem minden áron, győzelem minden terror ellenében, győzelem, bármilyen nehéz és hosszú is legyen az út, mivel győzelem nélkül nincs túlélés”.
Pedig ma pontosan erről van szó. Túlélésről. Demokrácia nélkül nincs prosperitás, szabadság nélkül nincs kenyér. Es mivel mindnyájan tudjuk, hogy egy ilyen összefogás teljesen reménytelen, így a következményekkel, – melyeket fentebb is vázoltam – máris tisztában lehetünk.
A jövő, amely ma a miénk, egész más, mint az a jövő, ami holnap lesz a miénk.
FRANK TIBOR